Az építőipar az évezredek folyamán mindig sok fát használt fel. Használta úgy szerkezeti, mint díszítőelemként, de segédanyagként is, tehát a fa beépítéséhez is fát használt, pl. állványként. A mai építőipar rengeteg fát kivált, gondoljunk a födém-, fedélszékelemekre, fém állványokra. De a fa jelentősége nem csökkent, inkább a hangsúlyok rendeződtek át. A fa természetes, a legtermészetesebb anyagok egyike, élő anyag. A fának saját élete, jelleme van. A fa nemcsak egy darab valami, nemcsak egy tárgy, a fa maga az élet. Még bedolgozott, látszólag halott formában is. A fát védeni, óvni, tisztelni kell. A fa tekintélyes anyag, még halála után is látható életet él. A fa hosszú életű, generációkon átívelő életkorú lehet, összeköt a múlttal, üzenhetünk vele a jövőnek. Persze a műszaki gyakorlat nem ilyen fennkölt, sokkal földhözragadtabb, de kell néha beszélni róla, hogy az elmerült gondolatok felszínre jöjjenek.

A fát műszaki szempontból többféleképpen csoportosíthatjuk, úgymint pl. térfogatsúly szerint, keménység szerint, sőt még a fényük szerint is. Így a fák légszáraz állapotára vonatkoztatva lehetnek: nagyon nehéz (880-800 kg/m3, pl. som, cser, gyertyán, berkenye, eperfa), nehéz (780-680 kg/m3, pl. vadkörte, vadalma, bükk, kőrisek, tölgyek, szilek, diófa), középnehéz (670-580 kg/m3, pl. hegyi juhar, mezei juhar, korai juhar, nyír, cseresznye, szelídgesztenye, fekete dió, vörösfenyő, fekete fenyő, platán), könnyű (570-450 kg/m3, pl. füzek, vadgesztenye, hárs, éger, erdei fenyő, fehér nyár, rezgő nyár, lucfenyő, jegenye fenyő), nagyon könnyű (440-400 kg/m3, pl. kanadai nyár, fekete nyár) fák. Keménység szerint közel azonos módon csoportosíthatók. A legfontosabb hazai fafajták három nagy csoportra oszthatók:

1. Fenyőfák
2. Gyűrűs likacsú lombos fák
3. Szórt likacsú fák

A teljesség igénye nélkül: A fenyők közé tartozik pl. a lucfenyő (Picea excelsa), az erdei fenyő (Pinus silvestris), a jegenyefenyő (Albies alba) stb. A gyűrűs likacsúak közé: pl. a kocsányos tölgy (Quercus rubra), a kocsánytalan tölgy (Quercus petraea), a szelídgesztenye (Castanea sativa), az eperfák (Morus nigra-Morus alba) stb. A szórtlikacsúak közé: a diófa (Juglans regia), a gyertyán (Carpinus betulus), a rezgőnyár (Populus tremola) és a bükk (Fagus silvatica).

Felhasználás szempontjából a legfontosabb fa jellemzők az életkorral kapcsolatosak. Fontos feltétele ennek a nedvességtartalom, melynek gyakori változása, kelléke a gombák megtelepedésének. A leghosszabb élettartamot az állandóan száraz vagy állandóan víz alatt levő fák érik el. (A vörösfenyő állandóan száraz állapotban akár 1800 évig is funkcionálhat). Az állandóan víz alatt levő fa hasonlóképpen hosszú élettartamú, mivel a víz alatt nem érintkezik oxigénnel, így a káros korhadási folyamatok nem indulnak meg. A faanyagvédelem tulajdonképpen már az erdőben kezdődik, a természetes körülmények között. Ez azonban nehezen megvalósítható, és elsősorban az erdőgazdálkodás feladata. Az építőipar számára a kivágott és feldolgozott fa védelme a feladat. A szürke elszíneződés a szabadban tárolt faanyagon látható, alacsonyabb rendű gombák okozzák, amik önmagukban nem veszélyesek, de táptalajul szolgálhatnak más, komolyabb kárt okozó roncsoló gombáknak. Penészesedés csak elszíneződést okoz, főleg a Ceratostomella nevű tömlősgomba a bűnös, szilárdságcsökkenéssel nem jár. Fülledést főleg a szórt likacsú fák szenvedek. Kisebb mértékű fertőzés esetén nem veszélyes, nagyobb fertőzés esetén az elszíneződés sárgás. Ha ez az elszíneződött terület fekete szegélyt kap (márványosodás), akkor nagy baj van, a fa jelentős szilárdságcsökkenést szenved, innentől kezdve csak tűzifának jó. A korhadás lehet barna, fehér és nedves korhadás. A barna korhadás (nevezik vörös vagy redves korhadásnak is) a fa cellulóztartalmát károsítja, a fehérkorhadás a fa lignintartalmát pusztítja, ez szilárdságcsökkenéssel jár. A nedves korhadást a pincegomba (Coniophora cerebella) okozza. Fontos megjegyezni róla, hogy más károkozókkal szemben e gombafajta létezéséhez nem szükséges víz közvetlen jelenléte, saját maga is elő tudja állítani, így száraz környezetben is megél (az életéhez szükséges víz termelésekor "könnyezik", innen a neve). Hosszanti és haránt repedéseket okoz, műszaki célra nem alkalmas, kézzel morzsolhatóvá válik a fa. A gombák mellett különböző farontó bogarak is komoly károkat okozhatnak megfelelő védelem híján.

A biológiai károkozókon kívül más, elsősorban fizikai károk is érhetik a fát. A nedvesség vetemedést, duzzadást, zsugorodást okozhat, ezek következménye pedig repedés, esetleg tönkremenetel is lehet. A fát a nedvesedéstől minden módon védeni kell. (A fa belső felülete igen nagy, 1 cm3 fa sejtfelülete akár 75-500 m2 is lehet!). A fa sejtszerkezetéből adódik ez a hatalmas szám. A makrocellulóz molekulák alkotják (kb. 100) a micellumot, a micellumot molekuláris erők tartják. Ezek az erők vonzzák a vizet is. A behatoló víz a micellumokat távolítja egymástól mindaddig, míg az egyensúly helyre nem áll. Ez okozza a fa dagadását, ill. ennek fordítottja a fa zsugorodását. Az élő fában külön szövettípus van az esetleges sérülések helyreállítására, akár mechanikai, akár biológiai a sérülés.